A kolozsvári Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. (Kolozsvár) 1920 és 1948 között Kolozsváron működő jelentős kiadó- és nyomdaipari intézmény volt, a két világháború közötti időszakban a romániai magyarság egyik fő alkotóközpontja. Az intézmény története szorosan kapcsolódott a kolozsvári és az erdélyi magyar közösség történetéhez és kultúrájához, de nagymértékben a város és Erdély más nemzetiségi közösségeinek történetéhez is.
Az intézet 1948-as államosítása óta eltelt évtizedek alatt nem sikerült a kolozsvári Minerva tevékenységéről szóló munkákat megjelentetni, így ez az első kísérlet az intézet történetének rekonstruálására, amely a levéltárakban, könyvtárakban és antikváriumokban fellelhető források alapos tudományos kutatásán alapul, kiegészítve az intézet életében részt vevő személyekkel készített interjúkkal.
A kolozsvári Minerva 1920. augusztus 16-án jött létre törvényesen, 653, többségében magyar nemzetiségű alapítóval, akik összesen 750 000 lejjel (1,5 millió korona) járultak hozzá az intézmény létrehozásához. A cél az volt, hogy az első világháborút követő új történelmi kontextusban, amikor Erdély Nagy-Románia részévé vált, biztosítsák a romániai magyar közösség számára az iskolai tankönyvek kiadását, valamint elősegítsék a szükséges irodalmi művek, irodalmi folyóiratok, néplapok és társadalmi-politikai újságok kiadását és terjesztését.
A magánjogi jogi személyiség bejegyzése akkoriban csak a kereskedelmi jog alapján volt lehetséges, mivel az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó jogszabályt csak a Románia Alkotmányának 1923-as elfogadása után, azaz 1924-ben dolgozták ki. Az „irodalmi intézet” névvel azonban az eredeti alapítók jelezték, hogy a kultúra közösségi intézményéről van szó, nem pedig kimondottan profitorientált vállalkozásról. Az útközben elért nyereséget fejlesztésekre, oktatási és kulturális tevékenységekre fordították.
Az alapítók először Stief Jenő nyomda- és könyvkötőműhelyét vásárolták meg, amelyet 1921-ben kibővítettek cinkműhellyel és klisékészítő részleggel. Az 1922–1924-es években a három erdélyi magyar történelmi egyház (római katolikus, református és unitárius) jelentősen hozzájárult az intézet anyagi konszolidációjához.
Ekképpen 1923-ban a Minervának sikerült megszereznie a kolozsvári Brassai Sámuel utca 5. szám alatti épületet (ma 7. szám), ahol a következő évben modern egyemeletes épületet épített. Szintén 1923-ban, a Minerva részvényese lett a marosvásárhelyi Bolyai Irodalmi Intézetnek és a dicsőszentmártoni Erzsébet Könyvnyomdának. Később, ez utóbbi egyedüli tulajdonossá válva, 1928-ban a nyomdát Kolozsvárra költöztette, így saját kolozsvári szedőrészlegét is felszerelte. Ugyanebben az évben a Minerva három Linotype szedőgépet vásárolt, amelyekkel növelte kapacitását. 1929-ben az intézet ismét bővült, megvásárolta a Gutenberg utca 5. szám alatti épületet (ma Tipografiei utca 16. szám), ahol emeletes új épületet épített.
Tízéves fennállása után, 1930-ban a Minerva már 45 helyiséget foglalt el, és 115 szakalkalmazottal, 52 állandó alkalmazottal és 15 külső szerződéses munkatárssal működött. Ebben az évben a Minerva megvásárolta Újhelyi Mór dombornyomdáját, tovább diverzifikálva ezzel technikai lehetőségeit.
Az 1929–1933-as nagy gazdasági világválság a kolozsvári Minervát is próbára tette. Az intézetnek el kellett bocsátania alkalmazottai egy részét, és jelentősen csökkentenie kellett a megmaradtak fizetését. 1934-ben az intézetnek 60 000 lejjel kellett részt vennie az állami kölcsönökben, majd 1939-ben 1,2 millió lejjel kellett hozzájárulnia a háborús előkészületekhez. 1941-ben azonban az intézet megvásárolta a kolozsvári Concordia Nyomda és Kiadóházat és az Ardealul Nyomdát, 1944-ben pedig a Brassai Sámuel utca 5. / Dávid Ferenc utca 4. szám alatti épületet két szomszédos utcai kijárattal.
1948-ban a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézetet jogtalanul elkobozták, és átadták a Román Munkáspárt Kiadónak, ingatlanjait pedig később, 1979-ben, államosították.
Működése során a Minerva számos tankönyvet adott ki magyar elemi és általános iskolások, valamint középiskolások számára. Az intézet fő gondjai közé tartozott a román nyelv és irodalom tankönyvek szerkesztése és kiadása a magyar tannyelvű iskolák számára, valamint a román nyelv tanulása szempontjából hasznos szótárak megjelentetése. A Minerva részt vett román irodalmi klasszikusok magyarra fordításában is, és magyar szerzők román nyelvű fordításait adta ki.
A Minerva 1920 után kiadta az Erdélyi Orvosi Lapot, a Közgazdaság című hetilapot, az Erdélyi Gazda című folyóiratot, Az Út című vallásos lapot, a Pásztortűz című irodalmi és művészeti folyóiratot, a Magyar Nép, a Református Szemle, a Keresztény Magvető című lapokat, a Méhészeti Közlönyt, a Jóbarát című gyermeklapot, az Erdélyi Irodalmi Szemle és az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóiratokat, az Ellenzék, az Esti Lap, a Keleti Újság és a Magyar Újság című napilapokat, valamint a Múzeumi Füzetek című természettudományi folyóiratot.
1944 után a Minerva adta ki a Világosság, az Erdély, az Erdélyi Szikra (később Igazság) című napilapokat, a Falvak Népe, a Plugarii, a Népvédelem Lapja, az Egység (a zsidó közösség lapja) című hetilapokat, az Utunk irodalmi hetilapot és a Dolgozó Nő folyóiratot.
A Minerva több könyvsorozatot is kiadott, amelyeket a Minerva alkalmazottai készítettek. Így 1921-től kezdve kiadta az Erdélyi Magyar Naptár 25 kötetét, valamint számos irodalmi, történelmi, kulturális, művészeti stb. könyvet, amelyeket a Tavaszy Sándor és Rass Károly által szerkesztett Minerva Könyvtár és Minerva Népkönyvtár sorozatokban jelentetett meg.
A Minerva kiadta továbbá a Magyar Nép Könyvtára, a Magyar Ifjúság Könyvtára, a Pásztortűz Könyvtára, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Ritkaságok és más című irodalmi sorozatokat is.
1930-ban a Minerva kiadta Krizsó Kálmán Grafikai Évkönyvét, amely a romániai grafikai ipar országos statisztikáját is tartalmazza, 1936-ban pedig Nagy Endre és Szász Ferenc Gazdatudomány című, több mint 600 oldalas kötetét. A Minerva számos fontos művet is szerkesztett és adott ki románul és más erdélyi közösségek nyelvén. Az intézet egyik legfontosabb eredménye az 1929-ben megjelent Minerva – Enciclopedie Română (Minerva – Román enciklopédia) című referenciamű, az első világháború utáni első román enciklopédia, amely több mint 1000 fényképet és rajzot, 100 fekete-fehér térképet, 50 művészeti táblát és 10 színes térképet tartalmaz. Az enciklopédiát az Alexandru Coriolan Pteancu által vezetett szerkesztőség készítette, amelynek tagjai Augustin Maior, Ștefan Meteș, Romulus Demetrescu, Dr. Valeriu L. Bologa és mások voltak.
A román újságok közül megemlítjük a România Nouă című napilapot, amelyet 1933 és 1938 között a Minerva nyomtatott, és amelyet Zaharia és Paul Boilă parasztvezérek vezettek és szerkesztettek, és amelynek akkori fiatal riporterei között volt Corneliu Coposu, az 1989-es romániai rendszerváltás utáni demokratikus ellenzék vezetője. A román sajtó történetében a România Nouă napilap a kor egyik legjelentősebb újságjaként szerepel. A második világháborút követő évek másik nagy visszhangot kiváltó román sajtóorgánuma a Plugarii hetilap, amelynek tiszteletbeli igazgatója Petru Groza volt.
A Minerva saját terjesztői hálózattal is rendelkezett. 1920-ban Stein Jánostól megvásárolta a város Főterén (a mai Unirii téren) lévő könyvesboltot, amely később a Minerva-kiadványok terjesztési központja lett. A két világháború közötti időszakban a Minerva tulajdonában volt a kolozsvári fő könyvesbolt is, amely ma Egyetemi Könyvesbolt néven ismert.
A Minerva Irodalmi és Nyomdaipari Intézet 25. évfordulóján készült mérlegéből kiderül, hogy 1944-ig az intézet 265 tankönyvet adott ki és nyomtatott ki, összesen 1 055 999 példányban, 441 irodalmi és tudományos könyvet 936 376 példányban, valamint egyéb kiadványokat 2 226 477 példányban. Becslések szerint, fennállásának 28 éve alatt, 1920 és 1948 között, a Minerva több mint kétmillió példányban adott ki és nyomtatott saját könyveket, miközben az ügyfelei számára nyomtatott könyvpéldányok száma 4,5-5 millióra tehető. Így a kolozsvári Minerva kapuit elhagyó különböző típusú könyvek száma összesen mintegy 7 millió volt.
Az intézet műhelyeiből kikerült címek összesítése azt mutatja, hogy a Minerva 1920 és 1940 között összesen 1588 könyvet és 56 folyóiratot, 1941 és 1948 között pedig 908 könyvet és 30 folyóiratot adott ki. Ugyanakkor, 1920 és 1948 között, 274 tankönyvcímet adott ki és nyomtatott a Minerva, amelynek igazgatótanácsában éveken keresztül Alexandru C. Pteancu, az akkori erdélyi általános iskolai tanfelügyelő is helyet foglalt. A számok mindenki számára sokatmondóak, de különösen azok számára, akik saját tapasztalatból tudják, hogy mennyi munkával jár egyetlen kötet vagy lapszám szerkesztése, kiadásra történő előkészítése és kinyomtatása.
A kolozsvári Minerva a képzőművészet állandó támogatója és mecénása volt Erdélyben. Az 1930-as években az intézet keretében működött a Szolnay–Szervátiusz festő- és szobrásziskola, amelynek kiállítótermében a kolozsvári közönségnek alkalma nyílt szerencsés találkozásokra az erdélyi képzőművészetben nyomot hagyó kortárs művészek alkotásaival. E művészek közül sokan hozzájárultak a Minerva kiadványainak illusztrálásához is, ezzel jelentősen emelve azok esztétikai színvonalát.
Az oldal alján letölthető a Minerva Művelődési Egyesület Kiadója által 2014-ben megjelentetett kötet, amely a Minerva Irodalmi és Tipográfiai Intézet történetét tartalmazza romániai levéltárak és könyvtárak adatai alapján, beleértve az intézet 28 éves fennállása alatt szerkesztett és nyomtatott kiadványok teljességre törekvő bibliográfiáját. Ez a bibliográfia valóságos adatbázist képez a szakemberek jövőbeli kutatásaihoz és értékeléséhez, de a nagyközönség számára is rengeteg érdekes információt kínál.
A kolozsvári magyar közösség 1989 után nagy erőfeszítéseket tett a Minerva újraalapítása, valamint az elveszett örökség visszaszerzése, azaz a magyar nyelvű (irodalmi, művészeti és tudományos) könyv- és minőségi sajtókiadási tevékenységének újraindítása érdekében. A Minerva Művelődési Egyesület 1991-es megalapítása, 1992-es jogi bejegyzése, valamint a szervezetnek az előd, a Minerva Irodalmi és Nyomdaipari Műintézet munkájának utódjaként és folytatójaként való meghatározása ugyanezt a célt szolgálta és szolgálja ma is.